Az csak barna volt, s nem pedig szőke,
én meg csúsztam a földön előtte,
Ő meg látta, és nem értett semmit,
s aztán ott maradt mellettem.

Az meg király volt, és meg is mondta,
a másik mögöttem csuklott a porba,
Ő meg szeplői közt kicsit elbújt,
és csak mosolygott mellettem.

Ő meg énekelt, s úgy odavoltam,
az csak füttyentett, s én hogy rohantam,
az ott fázott, és én betakartam,
s Ő csak bólintott mellettem.

Ő az enyém volt, és csak ő tudta,
én meg másé, az épp nagyon unta,
és csak néztem - na most hova dőljek,
s Ő már ott volt mellettem.

Az meg kitépte egyben a szívem,
aztán eldobta messzire innen,
én meg reszkettem, semmit se tudtam,
Ő meg ott állt mellettem.

Az meg csillagokat hozott kétszer,
de nekem nem kellett csillag, se ékszer,
s közben szédültem - most mit is mondjak,
s Ő csak mosolygott mellettem.

Az meg elvett, mit el tudott venni,
aztán megvert, mert meg tudott verni,
én meg annyira mélyen hevertem,
s Ő már ott térdelt mellettem.

Most meg találtam rólam egy képet,
kicsi vagyok, még hunyorgok, s félek,
s ahogy nézem, hát egyszer csak látom,
Ő már ott állt mellettem.