Húsz perce kezet ráztam Jézus Krisztussal

Nem gúnyolódom, nem is viccelek.
A Nyugati téri aluljáróban időnként valóban félelmetes, fantasztikus dolgok történnek.

Szép zene szólt, a fülemnek kedves hangerővel. Tehát hangosan.
Három sorban, mindegyikben öten táncoltak. Jobbra-balra, fiúk, lányok vegyesen.
Könnyed, kecses, látványos. Az egyik leány különösen.

Aztán elhalkult a zene.
Fiúk, lányok úgy tűntek el, mintha ott sem lettek volna.
Sajnáltam, hogy a lányok is.

Körülnéztem.
Félkörben álltunk mi bámészkodók.
Van abban némi autista beütés, hogy mindig igyekszem megszámolni, vagy legalább megsaccolni, hogy hányan vagyunk. Lehettünk úgy ötvenen.

Mire visszanéztem változott a kép.
Heten piros álarcban előre léptek. Egy színes bőrű - fekete - fiút vonszoltak a nyakára tekert lánccal.

Fölsírt a zene.
Olyan énekhang, olyan hangszerkísérettel, hogy attól a legegészségesebb embernek is gondot okozott visszatartani a vizeletét.

Az ördögfiókák jöttek, egyre előrébb, cibálták, rángatták a láncot, a fekete fiú szenvedett.
Az arcán, a mozdulatain látszott, hogy fáj. Úgy együtt nagyon kifejezően mozogtak, csak őket lehetett nézni.

Ezért nem vettem észre, hogyan bukkant fel mögöttük a sátán.
Földig érő fekete kabát, nagyon vékony szövetből. Az álarca olyan félelmetes volt, hogy vetekedett a hangszóróból fölsikoltó nő hangjával.

Lépett előre, emelte a karját, intett a kezével. Többször is.
Az ördögfiókák az ő mozdulatait követve ráncibálták azt a szegény fekete fiút.
Tökéletes összhangban az egész aluljárót betöltő énekkel.

A zene elhalkult, olyan lett, mintha angyalok énekelnének.
A beavatottakon kívül senki sem láthatta, honnan jelent meg az a csupa fehér ruhába öltözött manusz. Őszes-szőke haján nem volt az a fehér valami. Tehát ő nem a pápa. Több.

Rióban van az a szobor.
Nem kell, nem is nagyon lehet a közelébe menni. Hatalmas. Messziről nézve is az.
Ez az ember ott az aluljáróban - oldalra nyújtott karjaival, felvetett fejével - még hatalmasabbnak látszott.

Lehet, tévedek.
De mintha az aluljáróban hirtelen nagy csend lett volna.
Pár másodpercig volt ez így, mégis sokkal hosszabbnak tűnt. Az örökkévalóságig ívelt.
A fekete fiú fölkelt a földről, ledobta a nyakából a láncot. A sátán rongybábuként omlott össze.

Amikor borotválkozásra szánom magam, nagyon kemény, sziklaarcú, fickónak látom magam a tükörben. De itt küszködnöm kellett a szemembe szökni vágyó könnyekkel.

Gyorsan kimasíroztam az aluljáróból.
Zuhogott az eső, de nem ezért fordultam vissza.
Hazaérni alig lett volna több idő, mint visszamenni az aluljáró közepéig.

A jó zenével könnyű megfacsarni a szívem, de itt valami több történt.
Az aluljáró közepén az az őszes-szőke férfi éppen lehúzta magáról fehér jelmezét.

Odatolakodtam.
Talán túl gyorsan hadartam a kérdéseim:
Azt mondtam, úgy látom, ők egy táncegyüttes, nagyon tetszik, megint újra szeretném őket látni.
Mikor, hol lehet?

Végighallgatott, aztán angolul mondta, nem érti.

Puff! Lesülyedtem kétemeletnyit.
Előkotortam minden angol-tudásomat. Kiügyeskedtem annyit, hogy abból érthető legyen mindaz, amit magyarul már kérdeztem.

Ő meg csak nézett.
Aztán papírt, tollat adtam a kezébe. Írt, mert kértem, hogy írjon.
„Charis Bible College, Colorado USA”

Köszönet volt abban, ahogy rávigyorogtam.
A táskájából előhúzott egy a névjegynél valamivel nagyobb kék cetlit.
Nem tudhatta ő, hogy nálunk a kék cédula jelent valami csúnyát.

Pancser munka.
A szöveget nem sikerült középre rendezni.
Betűkavalkád. Négy különböző betűtípus, össze-vissza. Taszító. Bosszant.
Randevúra hív kedd este 7 órára. Melyik keddre?
Találkozót ajánl Istennel. Nekem nincs olyan. De ha mégis, ráérek még találkozni Vele.

Kár azért a kék cetliért.
Kis híján lerombolja azt a varázslatot, amit zenében, táncban mutattak mindazon szerencséseknek, akik éppen akkor ott voltak az aluljáróban.

2013- 11. 20.
GyF.

A nagyon művelt, nagyon vallásos emberek tekintetében van valami kifürkészhetetlen furcsaság.
Próbáltam a legmélyére nézni. Nyújtotta a kezét. Megráztam. Látnia kellett, hogy le voltam nyűgözve.

Azóta, hogy elkezdtem ezt írni, több mint húsz perc telt el.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.